In The Shadows, avagy a szolgálólány története
Thali  

Plipp-plopp-plipp-plopp… Ticcs-taccs-ticcs-taccs…A lovak patái nagyokat csobbantak a vizes úton, a macskakő néha-néha megdobta a kocsit. A körülmények, és a zuhogó eső ellenére fülig ért a szám, ugyanis végre felvettek valahová dolgozni! Mivel fiatalnak számítottam a magyam 20 évével, ez eredmény volt. Édesanyám tavaly meghalt, apámat nem ismertem, testvérem nem volt, szóval el kellett tartanom magam, ahhoz pedig munka kellett. A Toppinen család Helsinki belvárosában épült kúriája felé tartottunk. A kocsi megint ugrott egyet, de ez engem nem zavart. Kissé ideges voltam. Meggyűrögettem szoknyám szélét. Remélem jól fogadnak majd… Ekkor a kocsis nagyot fékezett, és a csobbanásból ítélve lekászálódott a vezetőülésből. Nem tévedtem. A kocsi ajtaja pár másodperc múlva kinyílt, és a bőrig ázott kocsis jelent meg benne. -Megérkeztünk Miss Amur. Már várják önt! Nagyot nyeltem. Miután kisegített a kocsiból, azonnal megláttam a kúria ajtajában álldogáló középkorú nőt, és mellette a pocakos, nagybajszú, őszülő Paavo Toppinent. De kiderült, hogy nincs okom az aggodalomra, ugyanis Mr. Toppinen szélesen elmosolyodott kusza, egérszürke bajsza alatt. -Miss Amur! Már vártuk! Hogy utazott? -Köszönöm jól-mosolyogtam vissza-De kérem szólítson Marának! -Rendben! Fáradj beljebb!-mondta, és előreengedett Én engedelmesen bevonultam a hatalmas lakásba. Ott szolgálók hada fogadott. Én mindegyikőjük előtt meghajoltam, ahogy anyám tanította annak idején. Toppinen úr beterelt egy kisebb szobácskába. -Ez lesz a lakhelyed-mosolygtt-Most pedig feküdj le aludni. Holnap megkapod a feladatid. Jó éjszakát! -Jó éjszakát uram! Mr.Toppinen mégegyszer rámvillantotta csálé sárga fogait, és becsukta az ajtót. Én pedig levetettem a nehéz, abroncsos szoknyát és a fejfedőt és elkezdtem mosakodni. Ekkor egy egészen fura dolog történt. Miközben az arcomat mostam, megpillantottam a tükörben egy csomó, velem egykorú, különös kinézetű fiatalt. Hátranéztem, de nem állt mögöttem senki. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak… * Már lassan egy hete dolgoztam a Toppinen-kúrián. A dolgok egészen jól mentek, mindenkit megismertem, mindenkivel jóban voltam. Csak egy dolog aggasztott még… Természetes a tükör volt az. Minden este láttam azokat a különös fiatalokat… Már kezdtem félni, de legalább nappal nem törtek rám azok a szörnyű látomások… De ez is megtörtént… A Toppinen-kúriában vendégeket fogadtunk. Egy másik előkelő finn családot. Éppen a halat szeleteltem, fel, amikor megint megláttam őket. Nem érdekelt, hiszen nem ártottak nekem. Hanem amikor a tálat vittem volna az asztalhoz, a táncoló fiatalokon kívül még mást is megláttam. Egy fiút… Az egész ruhája fekete folt, arca kicsit sápadt, haja szintén fekete tüskékben meredt az ég felé, és varjútollak álltak ki belőle. A szeme gyönyörű zöld volt, és vidáman csillogott. Nyugodtan állt a tomboló tömeg közepén. És egyszer csak rámmosolygott…Én erre annyira megrémültem, hogy elejtettem a tálat, ami, lévén hogy ezüstből volt, nagy csörömpölés közepedte a földön landolt, az étel pedig szanaszét szóródott a földön. Mindenki rámnézett. Én heves pirulásokkal körítve felszedtem a szétszóródott ételt, és amilyen gyorsan csak tudtam, távoztam az ebédőből. Lihegve zártam be magam mögött a szobám ajtaját. A hátam nekisimult a simára csiszolt fának. Éreztem, hogy két forró könnycsepp gördül le az arcomon. Lassan lecsúsztam az ajtón, és a küszöbön ülve magamba roskadva zokogni kezdtem. „MIÉRT PONT ÉN???-ordította egy hang a fejemben-MIÉRT MINDIG ÉN??? NEM ELÉG HOGY ÁRVA VAGYOK, MÉG HALUCINÁLOK IS???De ami a legszörnyűbb, hogy az az átkozott arc aranyos volt… Ha többé nem látnám, akkor sem felejteném el azoktat a finom kisfiús vonásokat…Az éles kontrasztot a bőre és a ruhája színe között… Azokat a meseszép zöld szemeket és halványrózsaszín ajkakat…TÉRJ MÁR ÉSZHEZ MARA AMUR!!!NEM SZERTHETSZ BELE EGY OSTOBA KITALÁCIÓBA!!! Miért ne? Én leszek Mara, az őrült szolgálólány, aki embereket lát a tükörben, és ráadásul bele is szeretett az egyikbe…Hahaha… Kint ajtócsapódás hallatszott. Elmentek a vendégek… A lámpák leoltódtak, és mindenki nyugovóra tért. Mármint rajtam kívül…Felkeltem a küszöbről, és a tükörhöz vonszoltam magam. Abban megint megjelentek a fiatalok, és az a különös fiú is. Hosszú-hosszú ideig szemeztem vele, amíg el nem tűnt a tükör bal felén. Nagy levegőt vettem, meggyújtottam egy lámpást, és követtem. Az előcsarnokban lévő hatalmas tükörben találtam meg újra. El kellett mosolyodnom rajta… Két kezét mellmagasságban az égnek emelte, és tátogott valamit. Abból, hogy nagyon nagy levegőket vett arra következtettem, hogy énekel. Az egyik keze egészen közel volt a tükörhöz… Tétován odanyúltam… Ekkor valami egészen fantasztikus dolog történt. Éreztem a kezét…Éreztem puha, meleg tenyerét, élveztem az érintését… Ekkor összezárta ujjait apró, fehér kezem körül, és berántott a tükörbe… Elsötétült előttem a világ… Arra ébredtem, hogy valaki rázogat. -Hééj kisanyám kelj már fel! Nehogy azt mond, hogy elaludtál a koncerten!!! -Mi-mi??? Hol? -A koncerten!-az előttem álló, feketébe öltözött, szőkehajú lány összeráncolta a szemöldökét-Hogy hívnak? És mi ez a hülye hacuka rajtad? -A nevem Mara Amur. És nem értem, hogy mit értesz te „hülye hacuka” alatt. -Áááh… Mindegy…Minden ruhád ilyen? -Háát igen. -Így nem maradhatsz. Az én nevem Dana Lewinsky. Gyere, szerzünk neked, valami normális ruhát! -Öh, rendben! Megragadta a karomat és átvonszolt egy zsúfolt különös zenétől zengő termen. Felpillantottam oda, ahol a zene forrását véltem. És megláttam ŐT… Ott állt egy kör alakú színpad elejében, egy furcsa, hosszúkás tárggyal a kezében, ami felerősítette a hangját, és énekelt. Gyönyörű, bársonyosan magas hangon egy furcsa dallamot, amit még sosem hallottam… -I’ve been watching, I’ve been waiting, In the shadows, all my life… De Dana nem hagyta, hogy sokáig nézelődjek. Elhúzott onnan, ki a teremből, ki az épületből, végig egy sötét sikátoron, fel egy sötét lépcsősoron, aztán fel egy lépcsőház tetejéig. Ott megállt egy kicsi, barna ajtó előtt, kis kotorászás után előhalászott egy kulcscsomót, és kinyitotta azt. Ahogy beléptünk a lakásba, átható dohos szag csapta meg az orromat. Nem tudtam megállni fintorgás nélkül. Dana is gúnyosan elmosolyodott. -Üdvözlet az albérletben! Nemtom, honnan jön ez a kurva bűz, de ha megtalálom, kiirtom! Te egyébként hol laksz? -A Toppinen-kúriában. -Ott biztosan nem, ha csak nem vagy patkány…Az az épület már vagy ötven éve nem áll a lábán, de csesznek eltakarítani a romjait! Ha nincs más lakhelyed, akkor laksz nálam? Úgyis unatkozom egyedül… A lány szavai megrémítettek. Amikor átjöttem a tükrön, valószínűleg átléptem néhány évet… Vagy talán egy egész emberöltőt… Kis gondolkodás után rábólintottam Dana ajánlatára: -Rendben. De egy valamit mondj meg nekem: ki volt az a fiú a színpadon, aki énekelt? -Jah, ő Lauri. A The Rasmus nevű eggyüttes énekese. Nem nagy szám…-vonta meg a vállát a lány, miközben előszedett egy halom fekete ruhát a szekrényéből, és nagy gonddal kiválogatott néhányat, és elém rakta-Ezeket vedd föl! Bólintottam, és a ruhák után nyúltam. Közben szívem egyre hevesebben vert… Hát Laurinak hívják… Milyen gyönyörű név egy ilyen gyönyörű embernek… Miközben öltözködtem, Dana tovább beszélt: -Szóval nem egy nagy durranás a srác, de marhajó hangja van és szabad. Tetszik? Ha elmonod, és is elmondom ki tetszik nekem a bandából. Elvörösödtem. -Azthiszem igen… -Okké! Nekem Aki tetszik! -Az ki? - Nem Azki, hanem Aki-viccelődott Dana-A dobos! A basszusgitárost Eeronak, a szólóst Paulinak hívják. Készen vagy? Még ütyködok egy kicsit a séródon, aztán mehetünk vissza! Azzal elővett egy hosszú, fém valamit, és becsippentette vele az egyik, meglehetősen göndör hajtincsemet. Várt egy kicsit, majd leterete a hajamat róla. Az immáron szögegyenes volt. Ugyanezt megcsinálta a többi tincsemmel is, amíg az egész hajam ki nem egyenesedett. -Ííígyni. Most jöhet egy kis smink… Enyhe fekete festéket kent a szemhéjamra, az ajkamra pedig valami olyan anyagot, amitől fényes lett. Ezután gyorsan rámadott egy kabátot, és visszarohantunk a terembe. Az addigra csont üres lett. -Hogy a kénköves pokol beli retkes kisördög vigye el, lekéstük!-szitkozódott Dana-Na mindegy, holnap is lesz nap, holnap is lesz konci… Aznap késő éjszakáig beszélgettünk. Elmeséletm Danának, hogyan kerüntem ide, és legnagyobb megkönnyebbülésemre feltétel nélkül elhitte. -Azt gondoltam, hogy valahogy nem idevaló vagy, de hogy ennyire…-motyogta fejcsóválva Ő pedig mesélt nekem magáról, és a The Rasmusról is. -Nemigaz, hogy ennyire jó zenét játszanak, mégsem veszi őket észre a nagy zeneipari mindenható úristenke…-szitkozódott a plafont kémlelve Mire hajnalodott, már nagyon sok mindent tudtunk egymásról, és a lehető legjobb barátnőkké váltunk. Dana sok minden mai dologra megtanított, én pedig megmutattam neki, hogyan kell fűzőt használni. Mivel az éjszakát átbeszéltük, a napot átaludtuk. Körülbelül hat óra környékén Dana ébresztett: -Ébresztő Mara! Hat van! Hétkor kezdődik a konci, addigra össze kell készülődnünk! -Oké, fenn vagyok! Dana már nyúlt is a hajsütővasért, hogy az időközben újra visszagöndörödött hajamat kiegyenesítse, de én megállítottam: -Hagyd! Így jobb! -Te tudod…-vonta meg a vállát a lány, és előhalászott mindkettőnknek egy-egy ruhát. Felöltöztünk, és komótosan lesétáltunk az Auráig. Így hívták azt a hatalmas termet, ahol a Rasmus lépett fel minden este. Mikor beértünk, még csak egy-két ember ácsorgott a színpad körül. Ők pedig kíváncsian nézték a zenekar hangolását. Némi tolakodás után mi is odajutottunk a színpad közelébe. Szemügyre vettem a dobost. Egész helyes gyerek volt, a szeme gyönyörű kékesszürke, orrán egy vastag fekete keretes szemüveg ült, a haja pedig kócos barna volt. Egy enyhe mosollyal az arcán csavarozta fel a cintányérokat. Miket beszélek??? Nem egész helyes volt, hanem nagyon helyes!!! De ekkor lépett fel a színpadra Lauri. Ugyan úgy nézett ki mint tegnap is, de én nagyon szerettem ezt a kinézetet. Néhány üveg vizet hozott a kezében, azokat pedig lepakolta a dobok mellé. Sóhajtott egy nagyot. -Mi van veled haver?-kérdezte Aki-Olyan levert vagy tegnap óta… -Áhh, majd utána elmondom…-legyinett a fiú, és leült a földre. Kinyitott egy üveg vizet, és ivott egy keveset. Aztán fényes zöld szemei találkoztak az én semmitmondó barna szempárommal. Most már én is láttam, miről beszélt Aki. A szeme most nem azt a vidámságot tükrözte, mint mikor először megláttam, hanem szomorúságot. Amikor észrevett, egy mosoly szaladt át az arcán, és egy pillanatra visszatért a szemébe a régi tűz. -Készen vagyok!-szólalt meg Aki -Én is!-mondta Eero -Meg én is-tette hozzá Pauli -Úgylátom, megjött mindenki-nézett körbe mosolyogva Lauri Hátranéztem. Időközben elég nagy tömeg tódult be az Aurába. -Hát akkor kezdjünk neki!-rikkantotta Aki, és összeütötte a két dobverőjét. És játszani kezdtek… Élmény volt nézni, ahogy beleélik magukat, ahogy Lauri a zene ritmusával együtt mozog, ahogy Aki teljes erőből püföli a dobokat, ahogy Eero ugrál, és ahogy Pauli ujjai szélsebesen száguldoznak a húrokon. Dana és én végigtáncoltuk az összes számot, barátnőm még énekelt is. Közben meg nevettünk is, hiszen Eero és Lauri kétszer is majdnem fellökték egymást. Az utolsó szám után Lau végigjáratta a szemét az összegyült népeken. -Örülök, hogy ennyi embernek tetszik a zenénk! Most egy jóhírt szertnék közölni veletek, kedves rajongóink, törzsvendégek és új látogatók! A Playground Music Scandinavia lemezszerződést ajánlott nekünk, úgyhogy stúdióba vonulunk, és felveszünk pár számot az első lemezünkhöz! A tömeg éljenezni kezdett. Dana és én egymást átölelve ugráltunk körbe-körbe… Lauri csendet intett: -Viszont minden jónak van rossz oldal, és ez fordítva is igaz! A mi jónk rossz oldala, hogy ezentúl kevesebbet tudunk ide járni fellépni… Az Aurában döbbent csend honolt. -…szóval csak minden másnap jöhetünk ide! Megint mindenki éljenezni kezdett. -Vaygis kedves Aura! Holnapután talizunk!-és integetett. A tömeg elkezdett kifelé tódulni. Én is mentem volna, de Dana megállított. -Ne! Várd meg! Van ott egy pad!-és a terem egyik végébe mutatott. Én bólintottam, és leültem a padra. A terem lassan kiürült… Aki és Lauri közben leültek a színpad végébe, egy-egy üveg víz társaságában. -Na mesélj, mi bajod van?-kérdezte kíváncsian Aki -Emlékszel arra a lányra, akiről meséltem? -A megálmodott szolgálólánykára gondolsz az Aura tükör túloldalán? -Rá. Szóval, az van, hogy tegnap este, azt álmodtam, hogy átrántottam ide. -És? Az jó nem? Utána mi történt? -Felébredtem. Tök kivert a víz… Egy hete mindig látom a csajt álmomban. Ezután a berántós eset után nem láttam… -Csak nem beleszerettünk az álomlányba?-mosolygott Aki-Fel a fejjel haver! Egy ilyen pasira, mint te, még az álombéli lányok is buknak! Tuti úgy fogod viszontlátni, hogy a karjaidban van! -Peherszhe… Én közben, hogy értelmet adja az ittmaradásomnak, elkezdtem összesezdni a szemetet a teremben. Aki súgott valamit Laurinak, de nem értettem mit. Pár másodperc múlva lépéseket hallottam, és megcsapta az orromat valami édes, férfias és bódító illat. Majd meghallottam a hátam mögül Lau hangját: -Hagyd csak, vannak itt takarítók! Felálltam, és szembe néztem vele. Kicsit magasabb volt nálam. Amint belenézett a szemembe, látványos döbbenet lett úrrá rajta. -Mmmit nézel?-kérdeztem megzavarodva -Ezt nem hiszem el…-motyogta, és kinyújtotta felém a kezét-Ezt NEM hiszem el… -Mííít??? -Hogy létezel… Eddig csak az álmaimban láttalak… -Bármilyen hihetetlen, én meg eddig csak egy tükörben láttalak téged, és te húztál át ide. Ezért lehetek itt. Én vagyok a szolgálólány az álmaidból… A fiú eddig félig abbamaradt kézmozdulata most folytatódott. Megérintette az arcomat. Végighúzta az ujjait puha bőrömön. Éreztem az ujjai nyomát… És megtette… Átkarolta a derekamat, magához húzott, és megcsókolt. Valami leírhatatlan érzés lett úrrá rajtam, ahogy ajkai az enyémihez értek, hogy egész teste az enyémnek préselődött, hogy a nyelve az enyémmel játszadozott…Erre vártam, mióta megláttam… Hallotam Dana diadalittas kiáltását a távolban, és Aki hangja is belevegyült a kiabálásba. Talán másodpercek, talán percek után szátváltunk. Lauri zavartan kiterelt egy éjfekete tincset a homlokából. -Mekkora tapló vagyok! Lesmárollak, közben nem is tudom ki vagy! Az én nevem amúgy Lauri Ylönen. -Az enyém Mara Amur. És nem vagy tapló…-az ujjaim végigsiklottak az ajkain -Szeretlek Mara…-suttogta bele a fülembe -Énis téged…-mosolyodtam el, mikozben a mellkasához bújtam. Kissé oldalra fordítottam a fejem, és megláttam, hogy Aki a derekánál fogva magához húzta Danát, és úgy néztek minket. Majd Aki egy gyors mozdulattal megcsókolta a lányt. Hát az ő kívánsága is teljesült… Boldog voltam, végtelenül boldog… Tudtam, hogy valahol, kitudja hány évvel ezelőtt a Toppinen-kúrián a ház ura benyit a szobámba, hogy leteremtsen, de csak egy üres ágyat talál ott… Nem tudja, hogy én gyakorlatilag a felhők tözött lebegek, a szerlmem karjaiban. És boldogabb vagyok mindenkinél… The End!