Egy porcelánbaba áll a polcon, Fehéz arcán homályt látok, Csillogó szeme csak néz-néz, mintha várna valamire, örökké.
Selymes ruháján otthont talált a por, göndör hajában masni lobog. Szemében az ég kékje, Cipőcskéjén a homok szine.
Szivecskéje hideg kő, semmit nem érez ő, nem nevet, nem sír, csak néz-néz mindig is.
Hideg porcelánbaba, ki állsz a polcomban, hideg szíves rejtsd el! S nevess felém egyszer!
írta: Marosán Boglárka- a szerkesztő |